7 dolog

2008. 11. 05. - írta scarpetta
Kategóriák: Körkérdés

Kropiéktól kaptam az invitálást egy blogos játékra, ami annyiból áll, hogy megírok 7 olyan dolgot a blogon, amit eddig még nem.
Első olvasatra egyszerűnek tűnt, na most ennek ellenére itt töprengek már jó ideje, hogy mégis miről irjak. :) Úgyhogy semmi sorrend vagy egyéb szisztéma nem lesz, csak pötyögöm, ahogy eszembe jut valami. :)

1. Van egy borzasztó rossz szokásom, mégpedig hogy rágom a körmömet a két hüvelykujjamon, tényleg csak azt a kettőt. Tudom, hogy nem kellene, és mégis kitartóan csinálom, nem tudom mi az oka (Apa, esetleg ötlet? :)) ). Kb 2 éve láttam ezen a két ujjamon utoljára szép körmöket.

2. Rendmániás vagyok. Az utóbbi pár évben sokat javultam a Zuram szerint, merthogy már nem úszik domestos szagban a ház éjjel-nappal, de ennek ellenére apró kis rögeszméim még mindig vannak. Azt hiszem az sok mindent elárul, ha elmondom hogy amikor most hónapok óta először volt egy szabad hétvégém, akkor is pihenés helyett inkább nagytakaritottam, mondván hogy most aztán regngeteg időm van rá. (kipakoltam a konyhaszekrényt, kimostam kivül-belül, lemostam a csempét a fürdőben, ablakot pucoltam stb)

3. Az Eiffel torony második emeletén nézelődtem, közben játszogattam egy műanyag bizbasszal (olyan szétpattintós golyó, mint a kindertojásé, csak ez kicsit nagyobb és valami kis plüss állatka volt benne), és az egyik srác a csoportból elkezdett húzni, hogy áh, ugysem merném bedobni az alattunk levő szintre. Szóval igazi vagány módjára ledobtam a golyót, ami természetesen fejbetalált egy pasast. Mázlimra nem beszéltem franciául, igy esélyem sem volt megérteni a válaszreakciót, de gyanitom, hogy az egész családom csuklott abban az időben. :)

4. Nem szeretek tanulni. Pontositok: képtelen vagyok tanulni. Sokszor próbáltam, de ahogy rászánom magam és kinyitom a könyvet/füzetet, azonnal elálmosodom, sőt el is alszom. Szerencsére ez nem okozott még problémát, az órákon való jelenlétem elégnek bizonyult.

5. SOHA nem iszom alkoholt. Legyen az akármilyen hűdenagy alkalom, akkor sem. Lehet, hogy ez valamennyire sejthető volt az eddigi irásokból, de szerintem igy konkrétan még nem irtam ezt le egyszer sem.

6. Nem tudok piskótát sütni. Kaptam már millió "ez a jól bevált, tuti" receptet, nálam azok is befuccsoltak. Férj nagymamája egyszer megpróbálta átadni a titkokat, ez abban nyilvánult meg, hogy ő megcsinálta a piskótát az általa szokott módon, én néztem,  majd én is nekiláttam ugyanazokból a hozzákból, ugyanazon edényekkel, ugyanazzal a sütővel, éééés nem sikerült. Mármint abszolút ehető lett, de közelébe nem ért az igazinak. Persze nem adom fel, egyszer biztos összejön. :)

7. Rengeteg sorozatot nézünk. Számszerűen 14-et. Ez még engem is sokkolt most igy hirtelen. :)


És ha már játék, akkor továbbadnám a körkérdést DonJuditnak, Pukekóéknak és Pappitonak. 

No comments: