Kulináris verseny

2008. 08. 31. - írta scarpetta
Kategóriák: Gasztro, Kirandulas, NZ vegyes

Most hétvégén került megrendezésre a 16. Culinary Fare (kulinária verseny). Már 3 hete szabit kértem erre a hétvégére, hogy kimehessek megnézni, hogy is zajlik egy ilyen rendezvény. Ráadásul nemcsak verseny van, hanem most tartják az éves Hospitality (vendéglátós), Borászati és Kávé Showt is, szóval több órás elfoglaltságra lehet számítani.
Ma délelőtt bepattantunk a kocsiba, és irány az ASB Show aréna. Már az is szimpatikus volt, ahogy a belépéseket menedzselték, hogy senkinek ne kelljen várakoznia. Mivel én online regisztráltam mindkettőnket már pár hete, csak egy kinyomtatott A4-es papirral (rajta vonalkód) kellett odasétálnunk a kijelölt pulthoz, ahol az illetékes bácsi csak elhúzta a kódot a masina előtt, és már nyomtatta is a kis névreszóló belépőkártyánkat.
Eltévedni esélyünk sem volt, minden sarkon állt egy hostess, aki irányitotta a népet a különböző rendezvények irányába.
A verseny részleggel kezdtünk, csak ámultunk a már készen kiállitott alkotásokon. Persze, volt egy-két khm, hogy is mondjam, szerintem nem túl jól sikerült darab is, de ettől volt igazi az egész. :)
A margarinból faragott szobrok eszméletlen klasszak lettek, le a kalappal az alkotók előtt. Mivel egyikőjüket személyesen is ismerem, tudom mi meló van a készitéskor. 
A verseny maga elég stresszes, minden egyes résztvevő nyakán lóg egy zsűri, közben egy mikrofonos emberke jár körbe-körbe és tudósít arról, hogy most épp mi történik, és ha ez még nem lenne elég, reflektor világitás mindenütt, nem gyenge meleg, és egy lelátó a nézőknek. Ezek láttán azért erősen örültem, hogy én nem neveztem. :)
Ezután mentünk át a Show helyiségbe, ahol mindenféle kajákkal kináltak minket, csoda hogy nem lettünk rosszul: frissen sült croissant, lekváros leveles sütik, kávé, csoki, fagyi,sült szalonna, tojás, füstölt csirke, torták. Kísérőnek pedig különbőző kóstoló falatkák. :)
Még megnéztük a koktél keverő versenyt, és elindultunk hazafelé.
Mivel tegnap felfedeztünk egy kis parkot, amit eddig még nem láttunk, beiktattuk útban hazafelé. Abszolút megérte megállni, gyönyörű zöld fű mindenütt, kis padok, focipálya, hatalmas játszótér, és egy kis tó, amin a helyi idős lakosság kis vitorlásai versenyeztek.
Totális nyugi, napsütés, csend, egy igazán szép befejezése volt a kirándulásnak.
Itthon átöltöztem, és indultam a próbanapomra. Igazából vicces volt, lévén hogy megbeszéltük a tulajjal, hogy ezt a melót most nem tudom bevállalni (nem jó időbeosztásban van), de mégis mondta hogy menjek be jövőbeni lehetőségek miatt, szóval mentem. :)

Ledolgoztam a másfél órát, tényleg jól is éreztem magam közben, a végén a séf pedig megdicsért. Azt mondta, le van nyűgözve, gyors voltam, abszolút preciz és higiénikus. És hogy decemberben ha már nem lesz sulim, szerinte mindenképp hivni fognak, lévén hogy akkor kezdődik az őrület és ő most egy igen jó értékelést fog rólam adni a főnöknek. Olyan jól esett ezt hallani, hogy csak na. Szóval a mai nap szuper volt, és még holnap is szünetem lesz. :)

No comments: