Orientáció

2008. 04. 29. - írta scarpetta
Kategóriák: Iskola, NZ vegyes

Ma volt a suliban az első nap, alias orientáció. A különböző papírok kitöltése után átvehettük az egyik egyenruhát, majd az iskola igazgatója, tanárok, és a menedzsment tagjai mondtak beszédet. Egy röpke névsorolvasás alapján beosztották a diákokat egy-egy osztályba, és ezután a saját tanár (osztályfőnök) számolt be az elvárásokról, szabályokról, vizsga menetéről stb. Már a nagybeszéd során jókat derültem az egyik tanár poénjain, és titokban reméltem, hogy az ő osztályába kerülök. Valami hihetetlen mázlim volt ma úgy tűnik, mert valóban ő lesz az oktatóm. Egy idős, kopasz, kicsit teltebb (na jó, duci) maori pasas jó humorérzékkel megáldva. Elmondta hogy az ő óráin mi hogy működik, majd tartott egy kisebb fajta ismertetőt a vendéglátóipar előnyeiről. A mondandója végén erősen nyeltem a kis gombócokat a torkomban, igen megható és motiváló volt.
"...A vendéglátás egy igen nagy iparág a világon. Minden héten megnyílik egy új hotel vagy étterem a világon, ahova kemény munkával be lehet kerülni. Ne úgy képzelje senki, hogy az itt megszerzett bizonyítvánnyal a zsebében kimegy a nagyvilágba, és ezek a helyek tárt karokkal várják. Ezért igenis meg kell küzdeni. Uj Zéland szeretettel várja a keményen dolgozni tudó embereket. Én, mint őslakos, azt hiszem nyugodtan mondhatom ezt: Mi nagyon szívesen megosztjuk földünket/területünket másokkal, amíg ők méltók rá. Kemény munkával rászolgáltak, jó emberek, jó tulajdonságokkal..."

Így leírva sajnos nem adja vissza azt a pillanatot, ami ott és akkor  érezhető volt. De nekem nagyon jól esett, és hogy úgy mondjam sokat jelent. Millió tipikus "üdvözlünkújdiák"-iskoladumát hallgattam már végig, de ez más volt. Nekem most/ma megengedték, hogy itt legyek.

Kelly Tarlton

2008. 04. 27. - írta scarpetta
Kategóriák: Kirandulas, NZ vegyes

Még szombaton este elhatároztuk, hogy kéne menni valahova csavarogni vasárnap. Messzire nem akartunk elindulni, csak valami könnyed kiruccanást terveztünk. Az állatkert mellett döntöttünk, úgyis régóta szerettem volna kiwit látni. Aztán az utolsó pillanatban megváltozott a terv, Hobe átküldte a Kelly Tarlton akvárium linkjét. A cápák-bálnák-halak témakör nem csigázott fel igazán, a pingvinek annál inkább. Vettem két jegyet online (Prezzycard-dal), ami két okból is jó volt. Az egyik, hogy így adtak 10 % kedvezményt, a másik-ami ennél sokkal jobb-, hogy mikor megérkeztünk a helyszínre nem kellett kivárnunk a 3 órás sort, ugyanis egy néni körbejárt, és akinek volt fizetett jegye, azokat behívta.
A múzeumból egy nagy terembe érkezünk, itt található egy kis büfé, gyerek játszóház meseolvasással, bohóccal. Ugyanitt lehet sorban állni a pingvin túrához. A sor nem mondható hosszúnak, mindig egyszerre 8-10 embert engednek be, közben a gyerekeket szórakoztatják különböző állatkás tetoválásokkal. Persze ez a lemoshatós matrica fajtájú.
Szóval mi következtünk, beszálltunk a kis piros kocsiba (snowcat), és indult is a pingvintúra. Az egész 8 perces, a kocsi ablakán keresztül lehet nézegetni a pingvineket, közben a járgány hangszóróján egy rövid ismeretterjesztő műsort adnak. Mi pont etetés időben voltunk, így láthattuk a kis "pincéreket" bohóckodni.
A túra végeztével ugyanabba a nagy terembe érkezünk vissza, ahol büfé van, továbbhaladva az Akváriumba vezet az út. Van mozgójárda, és sima sétálós rész is. Ez a vizi dolog, hát hogy is mondjam, elég kezdetleges. Iszonyú jó marketing, majd aztán nem kis csalódás. Nézegettem a körülöttem levő gyerekeket, ők sem voltak túl lelkesek. Adott egy medence, benne pár hal, egy-két cápának hivott élőlény, de a mini fajtából, 3 óriási rája, és integető búvárok. És mire ezt megállapítottam, már ott is voltunk a kijárathoz vezető előtérben. Itt van pár kis akvárium, benne Némó-hal, meg egy-két csikóhal és rák, majd ajándékbolt és kijárat.

Lehet, hogy az is hátrány volt, hogy mi voltunk otthon a Tropicariumban (Campona) többször is, és az valahogy sokkal jobban meg van csinálva.  Vagy az is lehet, hogy mivel már láttunk ilyesmit, így ez nem volt nagy szám. Nem tudom. Összegezve: a pingvin-túra miatt mindenképp megérte a belépőt, sőt, annyi kört megy az ember ott bent a kiskocsival, amennyit nem szégyell. :)

Csokoládé és nosztalgia

2008. 04. 24. - írta scarpetta
Kategóriák: Gasztro


Angliában ettem utoljára igazán finom Cadbury-t, aztán Melbourneben megörültem, hogy van, és vettem. Na, semmi köze nem volt ízben a korábbi élményhez, el is szomorodtam.
Aztán a jómúltkor mikor sétálgattam a boltban, felfedeztem egy kókuszos Cadbury-t, muszáj volt vennem, hogy kipróbáljam. Hát valami eszméletlen jó. És egy nagyon régi emlék is beugrott róla, úgyhogy még jobban a szívem csücske lett.
Mikor a vakbélmutétem miatt kórházban voltam, jöttek a látogatók, hoztak ugye csokit-kekszet-dobozos üdítőt, ahogy az szokás. Igenám, csak én ezekből nem ehettem egy falatot sem. Szépen gyülekeztek a fiókban, gondoltam majd egyszer úgyis eljön az én időm. A kórházból hazamenetelem napjára sikerült időzíteni anyunak az Uncle Bens Ínyencmártás kipróbálását, ami akkoriban tört be a magyar piacra, és a csapból is a reklámja folyt. Csillogó szemekkel vártam, majd fel lettem homályosítva, hogy én ebből aztán ugyan nem, mert fűszeres. Dúlva-fúlva bevágtattam a szobámba, magamra zártam az ajtót, kinyitottam a "csokis fiókot", és az összes (kb egy fel szatyornyi) édességet magamba tömtem, amit a kórházban kaptam, majd elégedetten kimentem és közöltem a családdal, hogy nekem ugyan nem is kell az a vacak kis szószuk. :)
És hogy ez hogy kapcsolódik a Cadburyhez? Akkoriban volt egy kedvenc tejcsokoládém jó sok kókuszreszelékkel, kék papirban kis majmocskákkal és természetesen ebből kaptam a legtöbbet a látogatások alkalmával. Az íze konkrétan ugyanaz volt, mint új felfedezettemnek. Most vagy öregszem vagy nem tudom mi van, hogy egy nyavalyás csoki kapcsán is a régi dolgok jutnak eszembe. De jók ezek a nosztalgiázások. :)

Kártyák

2008. 04. 24. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes

Tudom, nagyon eltűntem, de igazából nem történt semmi, amirol érdemes lett volna írni. :)
Most is csak ezért ragadtam billentyut, hogy elmondhassam, kártyatulajdonosok lettünk. Duplán is.
Az úgy volt, hogy pár hete kölcsönöztünk a Foodtownból egy kárpittisztító gépet. Aznap este mikor mentünk vásárolni, meg visszaadni a gépet, a pénztáros lány emlékezett ránk, és megkérdezte, hogy van-e már Onecard-unk. Mondtuk, hogy nincs, adott egy jelentkezési lapot, kitöltöttem, és következo vásárlásnál beadtam. Azóa gyujtögettünk már pontokat, plusz a vásárlásból kaptunk kedvezményeket. A múltkor majdnem 4 dollárt, ma hármat. Nem nagy összegek így leírva, tudom, de olyan jólesnek az ilyen apróságok. Ráadásul ugye nulla befektetéssel. :) Lehet kérni a már meglévo mellé másikat, így a családtagok általi vásárlások után is járnak a pontok. Három havonta ellenorzik, ha összejön 200 pont, akkor egy extra 15 dolláros kupont adnak.  

A másik az egy Visa "hitel"kártya. Bármelyik postán lehet venni, és annyi pénzt tölt rá az ember, amennyit akar. Csak elektronikus fizetésre használható, tehát automatából nem lehet vele pénzt kivenni, de boltban, interneten lehet vele fizetni. És hogy ez miért jobb, mint a normál bankkártyák? Annak ellenére, hogy manapság a bankrendszerek elég biztonságosak, azért az ember óvatos. Ez a kártya ugye nincs kötve semmihez (se név, se cím se semmi), értelemszeruen az ember csak pár(száz) dollárt tölt rá, és máris lehet zenéket vásárolni az ITunes-ról. :)
Hogy ne tűnjön minden olyan szépnek, mi eredetileg azért vettük ezt a Prezzy card-ot, hogy a Trademe-n tudjuk használni. Na, mindenre jó, csak arra nem. :)

Posta

2008. 04. 18. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes

A mai nap jól indult. A postánkban volt egy levél a kávézó (Melbourne) landlordjától. A meglepő része az volt, ahogy megkaptuk, és ami benne volt. :) Hogy teljes legyen a sztori, elmondom, a volt szomszédunknak megadtuk az itteni címet, hogy ha esetleg bármi lenne, tudja. Meg amúgyis, Lorraine-t szeretjük. :) És amikor Ő megtalálta a levelet nekünk címezve, szépen visszaadta a postásnak, ráirva az új cimet, hogy küldjék utánunk.
Másik sztori csak úgy mellékesen, ami abszolút az ellenkezője ennek. A volt sulimtól Melbourneben kértem egy igazolást az ott letett vizsgáimról, mert a nálam levő eredmények kicsit hiányosak voltak, de az itteni sulihoz kell, mert lehet, hogy be tudják számolni kreditnek. Két hét alatt sikerült is elküldeniük emailben, miután már a fél skype egyenlegem elfogyott telefonálgatásokra. Na szóval, mivel a kapott emailben benne volt az ő egymás közti levelezésük, volt szerencsém látni, hogy ha mindezt postán kértem volna, akkor valahogy előtte be kellett volna fizetnem az iskolának 35 ausztrál dollárt. Bizony, az az intézmény, akinél kifizettem egy szemesztert a nem kicsit drága kurzusra, pénzt kért volna ezért. Míg az ausztrál posta, akivel nem mondhatnám, hogy szorosabb kapcsolatban álltam volna simán ingyen és bérmentve továbította a levelünket Új Zélandra.

És hogy mi volt benne? Volt némi túlfizetésünk rezsire és egyebekre, ezért küldtek nekünk egy csekket 1070 AUD-ról (1246 NZD). Be is vittük a bankba, ahol szó nélkül elintézték, semmiféle problémát nem jelentett hogy ez egy Au-ban kiállított (mi azt hittük) csak ott beváltható csekk volt. Apró örömök az életben. :)

NZ pozitívumok 1.

2008. 04. 11. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes

Ez a bejegyzés talán egy kicsit ömlengősnek tűnik majd, de ma ismét annyi kellemes meglepetés ért, hogy gondoltam, mostmár leírom hogy érzünk, mióta itt vagyunk Új-Zélandon. Akikkel eddig találkoztunk helyi lakosok mind kedves, segítőkész embernek bizonyult.
Ma érkeztek meg a dolgaink, két (maori) fiú hozta. Ahogy ideértek, kb 10 perc azzal telt, hogy elnézéseket kértek,amiért késtek. Pörögtek mint a ringlispíl, seperc alatt bepakoltak mindent, mindezt úgy, hogy minden alkalommal levették a cipőjüket, mielőtt bejöttek volna a házba. Nem számított, hogy épp milyen nehéz cuccot cipeltek, akkor is. Amig mi pakoltunk ki a kartondobozokból, addig ők összeszerelték az ágyat, étkezőasztalt, beállították a hűtőt a helyére, közben hülyültünk, igen jó humorérzékű srácok voltak.A végén felkapták az összes szemetet, és hordták ki a kocsihoz. Megkináltam őket egy kis szörppel, ezen  nagyon meglepődtek, vagy 6-szor köszönték meg fejenként.
Miután mindent elrámoltam, gondoltam felhívom a bevándorlási hivatalt, leegyeztetni hogy mikre is van szükség a vizumhoz. Az ügyintézőt igen sokáig fárasztottam a rengeteg kérdésemmel, de egy másodpercig sem tűnt türelmetlennek. Majd felhívtam a sulit, ahol elvileg még nem is vagyok diák, csak a felvételit csináltam meg, még a tandíjat sem fizettem ki. Leegyeztettem velük is, hogy mi is kell a vizumelbiráláshoz, és hogy ők kérnek-e bármi egyebet, amit még intéznem kellene. Fel is irtam mindent, gondoltam meg is volnánk. Fél óra múlva hívott az ügyintéző kislány, hogy leegyeztette a dolgaimat a bevándorlási hivatallal, átküldené az ellenőrző listát, hogy tudjam követni, mik vannak meg és mik nincsenek. Ha megvan az orvosi papirom, menjek csak be nyugodtan a suliba az útlevelemmel, meg egy fényképpel, és akkor együtt kitöltjük a papírokat a vizumhoz meg a munkavállalási engedélyhez, és beadhatjuk. Hálásan köszöngettem, majd kellemes hétvégét kivánva elköszöntünk. Két perc múlva már ott volt az email-ek között a lista. Mégegyszer mondom, mindezt úgy, hogy marhára nem lenne ez dolguk, és én hivatalosan még nem is vagyok a diákjuk.
A ház tulajdonosa küldött egy sms-t délután, hogy itthon vagyunk-e, mert a villanyszerelő emberke jönne. Nem volt világos, hogy miért is, hiszen minden rendben van az elektromossággal, de visszairtam, hogy persze jöjjön.
Meg is jelent a szerelő emberke, és elmondta, hogy ő konkrétan azért jött, hogy megnézze hol is van a tv-nk, és akkor bekötné az antennát meg mindent oda, ahol a készülék van, és akkor nem kell "madzagokat" kerülgetnünk a lakásban. Miután felszedtük az állunkat a földről, be is engedtük. Cipő levesz, fúr-farag-kábelt húz, közben beszélgetünk. Kérdezte, hogy van-e porszívónk, mert most nincs nála az övé, de hát nem hagyná ott a törmeléket, ahol fúrkált. Mondtam, hogy majd én megcsinálom, úgyis végig kell szaladni az egész házban. Nagy nehezen átengedte a dolgot, megköszönte, hogy vártunk rá, majd kifaggatott, hogy kik és mik vagyunk. Majd elnézést kért, hogy kérdezősködik, csak hát ugye elég sok embert ismer, és gondolta, ha van valaki akivel össze tud hozni minket munka vagy hobbi téren, akkor miért ne. Telefonszámot cseréltünk, majd ő ment jobbra, mi meg balra (vásárolni, most hogy már van hűtőnk is:) )

Ez csak egy pár példa volt a mai napból, de az a szép, hogy itt mindenhol ezt a hozzáállást kaptuk eddig. Bankban, postán, utcán, a sarki közértben, mindenütt. Ez is egy olyan ok azt hiszem, amiért érdemes itt lenni.

Whangareiben kirándultunk

2008. 04. 06. - írta scarpetta

Mára kirándulást terveztünk, korán fel is keltünk. Segítségünkre volt az óraátállítás, sikerült is időben elindulni.
Az úticél Whangarei volt, ami tőlünk kb 160 km-re van. Már az oda felé vezető úton is csak ámultunk, gyönyörű volt a táj még így borús időben is. Dél körül meg is érkeztünk, kajáltunk-kávéztunk (Az első igazi Flat white-unk NZ-n, erősen meg is lepődtünk), irány a vízesés. Láttunk már pár vízesést, gondoltam úgymond semmi extra nem lesz benne, tévedtem.
Szép kis túraösvényt alakítottak ki egészen a "csobogó" legaljáig. Persze nem bírtam magammal, és nekem be kellett másznom a sziklákon megfogni a vizet. Ahogy ott álltam a kövek tetején, hullott rám a vizpermet, éreztem hogy gombóc lett a torkomban és könnybe lábadt a szemem. Nem tudom miért, de olyan jó érzés volt ott lenni. :) A túraösvény tovább vezet az A.H. Reed Kauri rezervátumhoz. Gondoltuk, ha már ott vagyunk, megnézzük azt is, de mivel utána még volt kitűzött célpont, mi kocsival mentünk. (egyébként egy 35 perces gyalogtúra) A közlekedési táblák nagyon mókásan vannak kihelyezve, hogy még véletlenül se találj oda egykönnyen, de találkoztunk legalább 100 maori emberkével, lévén hogy a kijelölt utak az ő házaikhoz vezettek. :) Na, azért sikerült odatalálni, láttunk pár érdekes fát és növényt is.
Ráeredt az eső, úgyhogy tovább is álltunk az utolsó célponthoz, ami a Heritage Parkban található kiwi ház volt/lett volna. Délután 4 óra 7 perckor értünk oda, természetesen 4-ig volt csak nyitva. Ahogy ott álltunk a kapunál, eszembe jutott  a kávézóból ez a kis cukros tasak felirat: With your luck, it's probably salt, és hangosan felröhögtem. Na sebaj, majd legközelebb. Útrakeltünk hazafelé, még megálltunk Waipu-ban, lesétáltunk a tengerpartra. Eszméletlen jó hullámok voltak, kicsit szemerkélt az eső is, de így is láttunk úszkáló emberkéket. :)
A Tom Tom Navigation ismét segitségünkre sietett, szerinte biztos rövidebb volt így az út még akár gyök kettő milliméterrel is, viszont legalább vicces. Próbáltam képet csinálni az út minőségéről, és a navi képernyőjéről, miszerint az ominózus szakasz egy 100km/órával közlekedős rész.
Még megálltunk egyet szendvicsezni-kávézni útközben, és jöttünk hazafelé. Igencsak "élveztem", ugyanis visszafelé én vezettem, közben ránksötétedett és persze hogy nekiállt szakadni az eső. De ilyet én szerintem még filmekben sem láttam. Az ablaktörlő kis híján leszakadt a helyéről, de abszolút esélytelen volt. Én meg mint nagyanyó, szigorúan tíz óra tíz percnél fogva a kormányt kis híján a szélvédőre borulva próbáltam látni az utat (azért ennyire nem voltam súlyos, csak érzékeltetni akartam a helyzet komolyságát). Reméltem, hogy majd az előző sávban elhúz mellettem valaki, és lesz kit követnem, de egyszerűen imádtak mögöttem kullogni, na. :) Még egy ideig bírtam idegrendszerrel, aztán visszaadtam A.-nak a volánt. Igen, ne is kérdezzétek, természetesen onnantól kezdve nem esett semmi, még az utak is szárazak voltak. :) Hazaértünk épségben, Whangarei tényleg egész napos program, és még szinte nem is láttunk semmit.

Mókás történések NZ-n

2008. 04. 04. - írta scarpetta
Kategóriák: NZ vegyes
Internetkávézóba több okból is érdemes időnként eljárni.
Az egyik, hogy az ember megbizonyosodhat vakon gépelési képességéről, lévén hogy a billentyűzeten csak koreai karakterek találhatók. 
A másik ok amiért igazából laptopot ragadtam, egy kb ötvenes ürge.
Mar épp indulni készültünk hazafelé, amikor megszólított minket. Kérdezte, hogy honnan jöttünk (gondolom hallott minket magyarul diskurálni). Mondtam, hogy Magyarországról. Oh, hát az remek (awesome)**, az ő nagyapja horvát volt. Azt is megtudtuk, hogy épp azért van a netcafeban, mert horvát feleséget probál magának találni a neten keresztül (persze a nyelvet nem ismeri). Próbálkozott már egy orosz site-tal is, de az nem hozott sikert, pedig az illető hölgyemény már az útlevelet is megmutatta webcam-en keresztül, hogy a pasi kifizesse neki a repjegyet. Hogy mi ment rossz irányba, arról nincs info. Majd megemlitette, hogy magyar feleségben is gondolkodott, de hát most hogy már Eu-s országról van szó, biztos senki nem akarna idejönni. Itt már sikerült szóhoz jutnom, mondtam, hogy szerintem azért ezt ne vegye fixre. Hu, akkor van rá esély? Hát az nagyszeru (awesome)** lenne. És nem tudnánk mondani neki weboldalakat, ahol keresgélni tudna? Mondtuk, hogy nem, amiről egyáltalán hallottunk már, azok is magyar nyelven iródtak. Hu, hát akkor nem vállalnánk neki forditást magyarról angolra? Csak amíg az ismerkedés zajlik stb. Hu, hát ez igazán megtisztelő, de nem szeretnénk az estéinket (éjszakáinkat) amolyan nyelvi házasság közvetitőként tölteni. Na, de mégis, hat ő fizetne érte. Nehezen végül sikerült ezen átvergődni, kis buták naivan azt hittük, hogy mehetünk végre aludni, de jött a következő téma.
Miszerint  hogy ő ám egy rocksztár. Na jó, meg nem, de az lesz. (Emlékeztetőül: emberünk 50 körüli fazon) Pár hónap múlva készül Európába, majd újfeleséggel együtt irány az Egyesült Államok egy kis ideig, amíg a klipjét leforgatja, majd irány vissza Uj Zélandra. 
"És szóval akkor azt mondjuk, hogy Magyarországot még ne vesse el nősülés ügyileg?" :) Majd lerázásképp mondtuk neki, hogy próbálkozzon a szkájppal. "Az mi?". Na, csináltunk neki egy accountot, mondtuk, hogy mostmár csak keresgélni kell. Úgyhogy kedves magyar lányok/asszonyok, így utólag is elnézést kérünk, ha egy bizonyos Dzsordzs bombáz titeket házasság ajánlatokkal. :)
A történet még persze folytatódott, főhősünk azt is elmesélte, hogy ha a zenei karrier befuccsolna, akkor sincs veszve semmi, mert van egy hiper-szuper kamerája, amivel majd filmet forgat. "Tényleg, nem akartok híresek lenni? Csinálnék rólatok egy dokumentumfilmet." Megköszöntük és nem kértük ezt az ajánlatot sem. Erre megkérdezte mégegyszer, hogy mivel foglalkozunk, mert hát ki ne akarna sztár lenni. :) Nem sikerült lelombozni lelkesedését, főhősünk egy igazi ötlettárház: "hát akkor majd a yugo háborúról csinálom meg azt a dokumentumfilmet". Nézünk kérdőn, hogy mire is gondol konkrétan. Hát a horvát-szerb ellentétről készíti el azt a rövidfilmet, amit tervezget már évek óta. És hát mivel férjem (továbbiakban A.) volt a légióval ott abban az időben, majd szépen elmeséli, hogy mit látott. (Merthogy olyan fura, de valamiért Horvátországban senki nem akar erről beszélni vele) Elmagyaráztuk neki, hogy ez teljesen érthető, az emberkék az ilyesmit inkább próbálják elfelejteni és továbblépni. És A. sem szeretne erről nyilatkozni. Egyébként ennél a pontnál már igen erősen tendáltunk a kijárat felé, hátha egy óvatlan pillanatban sikerül kislisszolni.
"Na, jó, akkor hagylak is titeket menni." Nagyon örültünk mindannyian, hogy találkoztunk. Éééés, ha a későbbiekben jogi tanácsra lenne szükségünk, hívjuk bátran, benne van a telefonkönyvben, mert nemsokára befejezi a jogi iskolát. :)
Szóval volt alkalmunk megismerkedni Dzsordzs-zsal, a rocksztár haditudosító és dokumentumfilm készítő jogásszal, aki Kelet-Európai feleséget keres. :)


** Én anno az iskolában arra lettem tanítva, hogy amennyire tudom, kerüljem a szóismétlést. Próbáltam ezért többféle jelzőt használni, ez eredetiben természetesen csak egy volt. Ószom.